A haj egy nő számára rendkívüli fontosságú tényező. A dús és
fényes, erős haj az életerő, a vitalitás, a szexualitás és a termékenység
szimbóluma is, nem csupán hiúsági kérdés. A mesékben, a filmekben, a
színdarabokban a királylány, a tündérek és a női főhős mindenképpen szép hosszú
hajzuhatag tulajdonosa. Látott már valaki kopasz tündért vagy rövid tüsihajú
hercegkisasszonyt? Na, ugye! Szerintem a testsúly mellett ez az, amivel soha
nincs kibékülve egy nő. Ha egyenes a haj, akkor hullámosat vagy göndört
szeretnénk, ha rövid, akkor hosszút, ha barna, akkor szőkét, feketét vagy
vöröset, de mindenképp melírt, vagy bármit, csak menjünk azonnal a fodrászhoz,
mert ez így béna, ronda, öregít, és hogynézekkitejóistenJ
Mindig szép hajam volt és hosszú, félhosszú, mikor hogy.
Mielőtt kihullott volna, lapockáig ért, dús volt és erős… Nyáron melíroztattam,
biztosan ebben is a sors keze volt, hogy most csináld Klaudia, nem baj, ha
tönkreteszi, úgyis nő majd új hajad.
A Professzor asszony már rögtön az első találkozásunkkor írt
fel nekem receptre parókát, amit a gyógyászati segédeszközöket árusító boltban
lehetett kiváltani, így az eredeti ár töredékét kell csupán fizetni, nagyjából 5-6
ezer forintot. Egy tisztességes paróka meglehetősen drága mulatság. Noha nagyon
drasztikusnak tűnik ilyen hamar megejteni ezt a lépést, már az első orvos-beteg
találkozáskor ezzel indítani, de nagyon hamar szükség lesz rá, így ésszerű, ha
hamar túlesünk ezen. A nővérem elkísért az üzletbe is, ahogyan végig, az egész
betegség alatt, mindenhová. Az üzletben a „próbafejeken” ott voltak a parókák,
nézegettem őket, próbálgattam, vizsgáltam magam a tükörben. Elég morbid
helyzet, ha nem próbálod lazábban venni, nagyon tud fájni...
Nem volt egy
barátságos életérzés új hajat választani magamnak, miközben pontosan tudtam,
hogy az a szép hosszú haj, amit most a tükörben látok, néhány nap és már a
múlt. Igyekeztem megkönnyíteni magamnak ezt a szituációt és egy nagyon vagány,
tépett frizurájú parókát választottam. Nem akartam hosszú hajút választani,
azzal úgy saccoltam, jóval több lenne a gond meg a nyűg, mint aminek a
menedzseléséhez most kedvet érzek. Próbáltam olyan színűt keresni, mint a saját
hajam, ez lényegében sikerült is. Feltekertem kontyba a hajam és próbáltam.
Odaigazítottam a hajam vonalához, de bárhogy is erőltettem, hogy stabilan
álljon, csak mozgott a vendéghaj. Ahogy fordítottam, megmozdítottam a fejem,
elmozdult kissé a paróka is minduntalan. Hamar rájöttem, hogy olyan nincs, hogy
100%-ban komfortos érzés legyen, mintha a saját hajad lenne a fejeden.
Egy idő után a paróka elhasználódott, a szilikonos/gumis rész egy kicsit megnyúlt, hiába
mostam azzal a samponnal és kezeltem azzal a kondicionálóval, amivel a saját
hajamat is korábban. Gondoztam én nagy igyekezettel, még parókatartót is
vásároltam neki, de egy idő után eltöredezett, és seprűs lett a vége. Mikor
észrevettem az állagromlást, rájavítottam, kicsit megnyírtam ollóval. Ugyanúgy kell gondozni, mint a saját hajat.
Megmostam, kondicionáltam, kinyomkodtam, kirázogattam, rátettem a
parókaállványra, eligazgattam és szobahőmérsékleten egy éjjel alatt megszáradt.
Morbiditás
kettő: megvettem az új hajamat, szatyorba tettem és haza vittem. 100%-ban
emberi hajból készült. Tehát haza fuvaroztam valakinek a haját, hogy innentől
kezdve engem szolgáljon, az én fejemen legyen, mivel az enyém napok kérdése és
a szemetesben fog kikötni.
Az első kemoterápiás kezelés után egy héttel a hajam
csomókban kezdett hullani. Beletúrtam a hajamba és egy maréknyi maradt a
kezemben azonnal. Ebbe hamar belefáradtam, és a férjem egy hajnyíró géppel
majdnem kopaszra nyírta. Először egy pici hajat hagytunk, de folyton tele volt
ezzel is a párna, ez a pici is úgy hullott
ki, hogy elegem lett az egészből és másodszori nekifutásra kopaszra nyírtuk.
Úgyis kihullik, akkor mi értelme?
Nem sírtam. Amikor a férjem nyírta a hajamat, nagyokat
nyeltem, de nem sírtam. Viszont innentől kezdve nem néztem tükörbe. Mi az
Istennek nézzek én tükörbe?? Nem nézek, nem érdekel! De tudtam biztosan, hogy
egyszer ennek vége lesz, ezt meg kell csinálnom, de meggyógyulok és újra lesz
hajam!
A másik dolog, ami miatt pluszban kellemetlen volt ez az
egész, hogy nagyon fázott a fejem. Teljesen új, roppant különös tapasztalat
volt ez, soha nem történt ilyen velem korábban. Január végén jártunk, amikor hullani
kezdett a hajam és lenyírtuk. Ebben az évben kemény, hosszú és nagyon hideg
volt a tél, sokszor esett a hó, nekem meg borzasztóan fázott a fejem. Nemcsak
kint az utcán, de otthon, a lakásban is. Mindenhol és mindig. Sapkában aludtam,
mivel éjjel is annyira fázott a bogyóm, hogy képtelen voltam elaludni.
Otthon kendőt használtam. A lányok nagyon nehezen
barátkoztak meg ezzel az új helyzettel. A Nagyobb szegénykém azt mondta
először: - Anya le ne vedd a kendőt!! Láttam rajtuk, hogy ez ijesztő,
visszataszító számukra. Nagyon nehéz volt ez nekem. De aztán lassan megszokták,
és egyszer szólt a Nagyobb: - Anya, nem kell felvenned a kendőt! Mondjuk, a
lányoknak volt annyi helyzeti előnyük, hogy az apjuk is kopasz. Lehet, hogy
könnyebb volt úgy lerendezni magukban a dolgot, hogy Apa kopasz, na, jó, most
Anya is az egy kicsit.
Eleinte
nagyon furcsa volt viselni a parókát, és tartottam is attól kezdetben, hogy így
menjek emberek közé. Az járt a fejemben, hogy biztosan mindenki látja, hogy ez
paróka, azonnal mindenki tudni fogja, hogy rákos vagyok, szinte ordítani fog
rólam, olyan lesz, mint egy stigma. Volt is ilyen eset egyébként. A rák nagyon
tud látszani, paróka ide vagy oda. Főként akkor, mikor jönnek a kísérő tünetek,
a hólyagosodás, a szemöldök és szempilla kihullása, stb. A testen iszonyú
gyorsan megjelenik a kemó minden következménye, öli a testet a méreg. Az út
hosszú és rögös, de sosem szabad feladni!
